2015. május 28., csütörtök

Citromkrémes-meggyes-kekszes clafoutis

A Kedves idei  születésnapi tortája 

Citromkrémes-meggyes-kekszes clafoutis (magyarul=tejpite) torta

A hozzávalók alkotórészenként és összesítve a vásárláshoz



Az első réteg clafoutis, azaz a tejpite



Egy tortaformát vékonyan kivajaztam, kiliszteztem. A meggyeket egyenletesen elszórtam.

A tojásokat habosítottam. Félúton adtam hozzá egy csipet sót, és a porcukrot két részletben, végül tovább habosítottam a tojásokat, úgy 10 percig.

Amikor a tojások habosodtak, alacsony fordulaton hozzákevertem a tejet és a tejszínt.

Utolsó lépésben a lisztre tettem a vaníliarúd belsejét, majd a lisztet lassan, kézi habverő segítségével beleforgattam a masszába.

A masszát rászedtem a tepsiben lévő meggyekre, és előmelegített, 180 C-os (hőlégkeverés nélküli) sütőben készre sütöttem kb. 30 perc alatt. kivéve a tortaformából kihűtöttem. Majd visszahelyeztem a tortaformába és ráöntöttem rá a citromkrémet, és hagytam megkötni.

Citromkrém

A lisztet csomómentesre kevertem  1 dl vízzel, hozzáadtam a fél dl citromlevet és a citrom héját. Ezt a keveréket folytonos keverés mellett sűrűre főztem. Még melegen belekevertem a kristálycukrot és 1 citrom levét, kihűtöttem.

Majd ráhelyeztem kerítésként a kekszes lap-alapot.

És ebbe öntöttem a zselatinnal zselésített meggybefőtt levét.

A lap-alap a kerítéshez

A kekeszet lereszeltem és a vajjal összegyúrtam



 Elvitelre készen



És a "lepetés" pillanatában


2015. május 16., szombat

Hétvége a primőrök jegyében

Vendégvárás volt a szüleimnél és itt az eper és az újkrumpli szezonja.
Egy jó gyümölcsleves. Egy mexikói fűszeres újkrumpli, marhapörkölttel, vagy gombapaprikással, s egy epres rizsfelfújttal; ez lett a menü.

Vendégfogadó "welcome-falatnak" pedig az örök kedvenc Caprese


A Jó gyümölcsleves:


  • 1  üveg meggykompótot, 
  • 2 citrom levét, 
  • 1/2 kg epret, 
  • 1 nagy doboz gyümölcsjoghurtot, 
  • 3 dl tejszínt
  •  2 k.k. fahéjat, 
  • 2 k.k. szegfűszeget, 
  • 2 e.k. lisztet
  • 15 cukor xilitet/cukorot éppen hogy csak  felforraltam 3 liter vízben. 

Összeturmixoltam. Leszűrtem és egy éjszakára hűtőbe tettem. Friss eperrel és tejszínhabbal díszítettem tálaláskor.

Mexikói fűszeres újkrumpli:

  • 2 kg pucolt újkrumplit
  • 25 dkg vörösbabot
  • 25 dkg mirelit kukoricát külön-külön megfőztem,
  • mexikói vegyes fűszeres (chili, bors, só, paprika) olajjal meglocsolva hagymakarikákkal sütőben összepirítottam. Majd baconnel letakarva kicsit tovább pirítottam  a húsevőkét. A húsevőknek marhapörkölt, a vegáknak gombapaprikás volt a feltét. A végén  friss póréhagyma karikákkal és apró petrezselyemmel tálaltam.


A marhapörkölt feltéttel tálalva

Marhapörkölt:

  • 4 kanál zsír
  • 2 fej vöröshagyma 
  • 1 kg marhafartő
  • 3 evőkanál fűszerpaprika
  • só, bors, pirospaprika, curry
  • 1 db paprika 
  • 2 gerezd fokhagyma


A vöröshagymát felaprítottam, wokban megolvasztottam a zsírt, rádobtam a hagymát és szép üvegesre pirítottam.
Hozzáadtam a felkockázott húst és a hagymás zsíron kifehéredésig forgattam. Sóztam és paprikáztam és újra átforgattam. 
1-2 dl vizet és az összes fűszert hozzáöntöttem
3-4 óra alatt lassú tűzön, fedő nélkül puhára főztem a húst. 10-15 percenként ellenőriztem, hogy van-e rajta víz. Mikor elfőtt, ráöntöttem újra és újra 1-2 dl-t. 
Félórával az elkészülés előtt -, rádobtam a felaprított paprikát át és az apróra vágott fokhagymát és tovább főztem míg a zöldségek is puhulásáig.

Gombapaprikás feltéttel tálalva

Gombapaprikás:

  • 1kg gomba
  • 1 közepes fej vöröshagyma
  • 1 nagy doboz tejföl
  • kis olaj
  • liszt
  • pirospaprika, só, bors curry


Az apróra vágott hagymát kevés olajon megpirítottam. Hozzáadtam a cikkekre vágott gombát, 2-3  kávéskanál pirospaprikát, sóztam, borsoztam, curryztem majd puhára párolom. Amikor megfőtt, megszórtom 1 evőőkanálnyi liszttel, hozzáöntöttem a tejfölt, jól elkeverem és összeforraltam. 


Epres rizsfelfújt:


  • 30 dkg rizs
  • 5 dl tej
  • 3 dl víz
  • 2 csomag vaníliás cukor
  • 6 db tojás
  • 15 dkg cukor
  • 2 teáskanál liszt
  • 1 csomag sütőpor
  • 2 evőkanál eperlekvár
  • 50 dkg eper


A rizst megmostam, és feltettem főni a tej és víz elegyébe a két vaníliás cukorral. Megpuhulás után, teljesen kihűtöttem. A hat tojás sárgáját kikevertem a cukorral, liszttel és sütőporral. A kihűlt rizshez kevertem, majd sütőpapírozott, tortaformáva öntöttem, és lassú tűzön megsütöttem. Megpakoltam még melegen eperrel a tetejét, majd felvertem a tojásfehérjéket, és belekevertem a lekvárt, majd az eperre terítettem. Nagyon gyenge tűznél rásütjük a tetejére a habot. Kihűtve szeleteltem fel.

2015. május 8., péntek

Citromos-fahéjas daratorta csoki fagyival

4 darab citrom és 2 narancs árválkodott a hűtőben. S hétvégére egy kis fanyar sütire vágyódott a család.

Ez egy könnyű kevert tészta,  sütés után egy kis pikáns sziruppal nyakon öntve - ennyi ez egész.










Hozzávalók:


  • 1,5 bögre cukor (vagy 2,5 dl-es pohár)
  • 1,5 bögre finomliszt
  • 2 és 1/4 bögre búzadara
  • 4 tojás
  • 1 pohár natúr joghurt
  • 1 pohár tej
  • 1 evőkanál szódabikarbóna
  • 1 csipet só
  • 1 citrom reszelt héja
  • kevés vaj a sütőforma kikenéséhez


















A sziruphoz


  • 3 dl víz
  • 20 dkg cukor
  • 3-4 citrom leve és reszelt héja
  • 1 tk. fahéj

















A tészta:

A lisztet, a búzadarát, a szódabikarbónát, a cukrot, a citromhéjat és a sót egy nagy tálban alaposan összekevertem. A tojásfehérjéket kevés cukorral kemény habbá vertem, majd hozzáadtam sárgájával kikevert joghurtot és végül fokozatosan a száraz összetevőket. Lágy masszát kaptam, amit kikent, kilisztezett pink színű tortaformába öntöttem. Előmelegített sütőben kb. 50 perc alatt sült meg, 180 fokon.



A szirup:

A vizet, a cukrot egy teás kanál fahéjat és a citromlevet felfőztem, 3-4 percnyi forralás elegendő. Amint a sütemény megsült, villával alaposan megszurkáltam. A még forró – kilyuggatott – tésztára locsoltam a szirupot, s így hagytam kihűlni. A sütemény felszívta a szirupot, a tészta szépen meghízott. Hidegen szeleteltem fel. Savanykás lekvárral is szervírozhatjuk.

Fagylatgombócokkal tálaltam.