2014. július 14., hétfő

Egy kis mángoldos-juhtúrós quiche (ejtsd: kis)

"férfitorta"

Fifi nagybátyám egy nagy csokor mángolddal állított be a szombati piacolásából. A család most látott először ilyet. Anyuka azt hitte, tán karalábé levél…






Én már többször dolgoztam belőle, főzeléknek, töltött húsok bundájának, salátának felhasználva.
De most úgy gondoltam legyen egy kis qiuche.
A francia-német határról származó rétegelt lepényféleség a quiche. Sós és édes változatait készítik a világban mindenhol.
A tésztát készítettem el először.











A tészta:
30 dkg lisztet
25 dkg vajat
1 mk. sót
összegyúrtam, majd
6 evőkanál vízzel afféle omlós/vajas tészta lett belőle.
Fóliába csomagolva egy órára hűtőbe tettem.
3-4 milliméteresre nyújtottam.




A mángoldos-juhtúrós réteg:
2 fej hagymát fél-karikára,
3 gerezd fokhagymát apróra, vágva
a nagy csokor mángoldot felcsíkozva
olivaolajon, sóval borssal összepirítottam, majd


30 dkg juhtúróval összefőztem.
2 szál újhagymát nyersen rákarikáztam.













A tejszínes öntet:
3 dl tejszínt
3 egész tojással egyneművé kevertem (fűszerezés nélkül, hiszen a juhtúró maga is elég sós).


A kis quiche összeállítása:
A tortaformába beletettem a tésztát, rá mángoldos-juhtúrós réteget, leöntöttem egyenletesen a tejszínes öntettel, majd 20 dkg reszelt sajttal megszórtam. A tésztának kis peremet hagyva körbevágtam.


























Előmelegített, 180 fokos sütőben egy órán át sütöttem.











A tányéron hideg kapros tejföllel öntöttem le.













Előételnek, egytálételnek, s így tortaformában férfitortának is jó.





S hogy semmi ne menjen pocsékba, a széléből megmaradt tésztából szezámmaggal megszórt, sajttal-kolbásszal töltött bejglit rittyentettem.









Fotók: Anyuka

1 megjegyzés: